Információk

A “Semmelweis 250” túra-sorozat nyílt, azonsaját felelősségére – bárki részt vehet. (természetesen a tervezésnél figyelembe véve saját képességeit, a részvétel során pedig betartva a különböző védettségű természeti környezetben végzett túrázás/sportolás szabályait, elindulás előtt tájékozódva az aktuális erdőgazdálkodási, vadászati, madár/állat-védelmi korlátozásokról és – nem utolsó sorban  – követve az alapvető emberi normákat!).
A kiválasztott szakaszokat/útvonalat önálló tervezéssel, egyedül vagy csoportosan, naptári időbeni korlátozás nélkül lehet teljesíteni. Emellett kéthavonként közös túrákat szervezünk, vezetünk az egyes szakaszokra olyanok számára, akik szívesebben túráznak társaságban és/vagy önállóan még nem vállalkoznának rá.

A teljesítői listára kerülés feltétele a kiválasztott szakaszokon/távokon az ellenörző pontok egymás utáni érintése (majd ennek interneten történő jelentése) és a részvételi díjak befizetése.

Részvételi díjat távonként kérünk: 1000.-Ft-ot szakaszonként, 4000.- Ft-ot a fél-, illetve 8000.- Ft-ot a teljes táv egyben teljesítéséért.
Egy sportteljesítményért elismerés jár.
Ajándék befutó pólót kap az a hivatalosan teljesítő, aki – részletekben vagy egyben – a 250 km-t teljesítette!
(hivatalos, azaz: a szintidőn belüli teljesítését igazolta és a részvételi díjat befizette) Ezen kívül a Trail250 logójával díszített egyedi érmek és sportfelszerelések – a teljesítők számára  kedvezményes áron vásárolhatóak. 

Az útvonal gyalogosan vagy futva is teljesíthető, 10 db kb. 25 km-es szakaszból áll és 250 km hosszan húzódik, az 1. szakasz kezdőpontjától, a Magyarkúti vasútállomástól a 10. szakasz végéig, a tabáni Semmelweis-házig/Orvostörténeti Múzeumig.  Az első Féltávnak a Magyarkúttól Nagymarosig, a második Féltávnak a Visegrádtól Tabánig húzódó részt nevezzük. Az útvonalat a résztvevők felkészültségükhöz, ambíciójukhoz, céljaikhoz igazítottan járhatják/futhatják végig:  szakaszonként, több szakaszt egybefűzve vagy a teljes távot egyben

GYALOGOS túrával a 25 km-es szakaszok, közepes tempóban, egy túranapon bejárhatók. A kezdő és végpontok tömegközlekedéssel (busszal, vonattal) jól megközelíthetőek (a Fekete-hegyi “Sasfészek” kulcsosház kivételével, ahonnan 2 ill. 4 km távolságra van település/busz – viszont maga remek szálláshely!), úgymint ahogy az összes kezdő és végpont közelében is van turistaszállás lehetőség. Ez alkalmat ad arra, hogy például egy hétvégén egyszerre két szakaszt járjanak végig, sőt arra is, hogy vándortúra-szerűen több szakaszt  összefűzzenek.
Igazi kihívást jelenthet a nomád/teljesítmény-túrázást kedvelőknek a fél (125 km) esetleg a teljes táv (250 km) egyhuzamban teljesítése!

A TEREPFUTÓK számára a 25 km-es szakaszok sorban összegyűjthető, változatos track-ek láncolatát alkotják. Ez segítheti egy futószezont átívelő program kialakítását, hónapról hónapra, a saját aktuális erőnlét kontrollját, miközben érdekes, kalandos, másokkal is összemérhető megmérettetést is kínál! (az 1-2., a 3-4., az 5-6., a 7-8. és a 9-10. szakaszok egyben lefutását, mint 50 km-es terepfutó kihívás teljesítést, illetve az első és a második féltáv teljesítést külön nyilvántartjuk!! )

A legkomolyabb ultra-kihívást pedig – a Trail250 kínálatában – a teljes táv (250 km!) végigfutása jelenti! 

A mellékelt térkép-vázlatokon egy útvonal is látható. Ezek azonban csak javaslatok, a követése nem kizárólagosan szükséges. 

A teljesítéshez az útvonalon lévő ellenőrző pontokat kell sorban érinteni (szakaszonként minimum egy túranapon – 10 órán – belül). Ezek természeti, erdészeti tereptárgyak vagy történelmi/kulturális helyek, építmények, stb., adott GPS koordinátákkal. A sorrendiséget csak a szakaszokon belül kell követni, az egyes szakaszokat, féltávokat  lehet random módon összegyűjteni (tehát lehet például először az ötödiket, aztán a harmadikat, utána a nyolcadikat, stb.)
A szabályok változtatásának jogát a szervezők fenntartják maguknak.

A “pontok érintését” igazolni:
vagy: a helyszínen, az ellenőrző pontokon készített fotók
vagy: mobiltelefonos alkalmazással készített (sport) track, stb. elküldésével lehet, az info@trail250.hu – címre

Az elismerések a távok szintidőkön belüli teljesítése, igazolása valamint a részvételi díjnak és az egyedi jutalmak árának átutalása után vehetők át, egy-egy szakasz/résztáv teljesítését követően (Számlaszám: OTP, 11773085-00701639, Név: Katona László, Megj: Trail250!). Az elismerések személyes átvétele Budapesten lehetséges illetve az időszakonként hirdetett, közösen vezetett túrák/futások végén. Ezen felül, kérésre postázzuk.
Aki ily módon teljesít, az a túrasorozat végén ajándékba kap egy Trail 250-es, finisher pólót

Kapcsolat:
email: info@trail250.hu
face-csoport: trail250
tel: +36-70-612770